Nem tudom mellékelni többé a színeket az életemből. Hiszen itt a tavasz. A földet beborítják a szirmok. Az újrakezdés lehetősége, ami az évszakkal érkezik, minden szívet átitat reménnyel.
Azon tűnődök, én honnan kezdjem, hiszen még ha nem is létezik idő, a testem egyre öregebbé válik. A fiatalság szava minden évben kopottabbá lesz. Szóval merre kéne lépnem? A labirintus közepéről indulok és ha rossz döntést hozok, messzebbre sodródok a kijárattól. Bár, nem számít, mert mikor legutóbb eltévedtem, találkoztam veled. A rossz döntésemből fakadóan, a hosszabb út által ismerhettelek meg. Azóta együtt megyünk. Őrültség lenne ketté szakadni.
Tudod mi lesz a labirintus végén? A kerítések csapdájának végén, a kijáratnál egy végtelenségbe elterpeszkedő hatalmas tér vár. Nem lesz benne semmi, üres lesz és határtalan. Nem kell majd jobb és bal oldal között döntenünk. Olyan gyorsan futhatunk majd egyenesen, amilyen gyorsan csak akarunk. Egy tér, amiben nem leszünk rákényszerülve a döntésekre. Valaki egyszer úgy nevezte ezt: s z a b a d s á g.
