kóborlás 2

 Különös helyeken kóboroltam. Kastélyok, erdők, sivatagok, sziklás tengerpartok, nagyvárosok... Valahol a tengerpart és a nagyváros közt találkoztam veled.
  Nem kellett megkérdeznem ki vagy és te sem csodálkoztál feltűntemen. Egyszerűen csak elfogadtuk egymást, szavak nélkül. Talán mert tudtuk, hogy semmi sem véletlen ezen a világon. Így az sem volt kérdés, hogy együtt megyünk tovább. Az emberek, akiket ismertünk, azt kérdezték, mégis hogyan találkoztunk. Te erre mindig nyugodtan feleltél: Mi sosem találkoztunk, csak újra megtaláltuk egymást.

Hiszen mi egy vagyunk, szétválasztva.

kóborlás 1

Valamit biztosan rosszul csinálok. Talán félreértettem magamban valamit, vagy inkább nem is talán... Hiszen folyton máshová rohannék, mást tennék, mással. Megpróbáltam visszarohanni önmagamhoz, de már nem tudom merről jöttem. Mások szavaiba kapaszkodom, de egyre inkább azt érzem, hogy csak messzebb sodródok. Úgy tűnik, senki nem tudja merről jöttem. A könyvek sem mondanak semmit. Úgy tűnik, sokszor kell még hideg vízzel arcon csapnia az életnek, hogy felébredjek. Hát kezdődjék életem legnehezebb időszaka. Át a sivatagokon, a jeges tengereken, sziklás hegyeken és dúló viharokon, hogy végül visszataláljak. Tényleg úgy néz ki, hogy messzire kóboroltam az eredetemtől. 

szürke

Sötétté tetted azt a szobát, mely színekkel és fényekkel volt megáldva. Neki dőltél a falnak, lehajtottad a fejed és az egész környezet, érzéseidnek teret engedvén, átváltozott. Az alakod szürkévé bontotta a színeket. Többé nem ragyogott a sárga, többé nem pompázott a piros. Megmérgezted a képet a szomorúságoddal, melyet pupilláim rögzítettek egy pillantással. 

 Tudod, Isten tényleg lenyűgöző. Még az olyan elveszett alakokban is jelen van, mint Ő.