A legelső karácsony.

"Az emberek erősebbek, ha másokért is élnek."

- Emlékszel? - fordult barátjához a szőke fiú.
Kezeiben egy hógömb volt, amit most odamutatott kócos, fekete hajú barátjának.
- Hogy emlékezne, hiszen már évek teltek el azóta a nap óta.- szólt csipkelődve a hosszú barna hajú lány, aki kakaóval kezében ledobta magát az egyik kanapén és nyugodtan szürcsölgetni kezdte.
- Mit gondolsz?- kérdezte a szőke fiú továbbra is barátját.
A fekete hajú szemlélni kezdte a mutatott tárgyat, majd lassan felrémlett neki az emlék. Ahogy maga elé bámult hirtelen benne találta magát ebben az emlékében. Egy hatalmas díszes fenyőfával szemben volt. A fa alatt rengeteg ajándék terpeszkedett. Odakinn már este volt s az ablakon csak a karácsonyfa fényei tükröződtek.
- Miii!? Hülyeee!- hallatszódott már is a megszokott ingerült hang.
A fekete hajú megfordult és látta, ahogy az előbb még a kanapén ülő barna hajú lány illúziója sértődötten belép a szobába.
- Hangos vagy, hülye nyúl!- szólt higgadtan a fekete hajú illúzió alakja és ő is belépett a szobába.
- Egy ostoba hógömböt vettél ajándékba neki a közös pénzünkből! Hülye, hülye, hülyeeee!- toporzékolt továbbra is a lány.
A távolban léptek hallatszódtak, amit a két veszekedő fél nem hallhatott. A valós fekete hajú viszont felfigyelt rá. A következő pillanatokban a szobába belépett szőke hajú barátjuk és nyugodtan elsuhant mellettük.
- Huuuuuh?!- kiáltottak fel egyszerre.
Mindketten megdermedtek. A szőke fiú viszont tovább sétált. A valós fekete hajú azt hitte a szőke észrevette, mert egyenesen felé ment, de a következő pillanatokban szellemként sétált át rajta barátja s ezt kissé megilletődve tapasztalta.
- Melyik lehet az enyém?- nézelődött a szőke fiú a karácsonyfa elé térdelve, mutató ujja tűnődve alsó ajkán pihent.
- Még nincs ott!- válaszolt gyorsan a barna hajú lány.
- De ott van.- cáfolta a mellette álló fekete.
Ebben a pillanatban a lány elordította magát és úgy látszott lecsapni készül a feketére. Ám mielőtt ez megtörténhetett volna mindketten azt vették észre, hogy a szőke mosolyogva rázogatja a hógömböt.
- Ez csodálatos.- mondta örömmel teli.
A barna és a fekete hajút mintha elárasztotta volna a béke. Arcuk szeretettel teli grimaszokat öltött. A fekete hajú saját maga illúzióját bámulta. Tudta milyen érzés volt látni barátja mosolygós arcát és azt hogy örül az ajándéknak. Aztán mindhárman megölelték egymást és ő ezt a pillanatot is örömmel nézte.
- Mindig együtt leszünk, örökre, és soha nem válunk el. Amíg ez a hógömb épp mi mindig itt leszünk egymásnak. Boldog karácsonyt.- szólt ünnepélyesen a szőke.
- Boldog karácsonyt.- szóltak barátai kórusban.
Ebben a tökéletes pillanatban az emlék tér ketté szakadt és végül apró darabokra széledt szét. A fekete hajú ismét a való világban találta magát. Megrázta a fejét, hogy magához térjen.
- Na mi az? Emlékszel?- kérdezte mosolyogva a szőke.
A barna hajú lány úgy tett mintha nem érdekelné a válasz, de füleit hegyezte s szemei oldalról rátekintettek.
- Igen. Azt hiszem emlékszem, hisz az volt az első karácsonyunk együtt.

Gyerekkor [ '90-es évek ]

Nézem a régi képeket és csak nevetek rajtuk. Úgy látszik, hogy azokban az időkben egy szomorú pillanat sem volt.

Az egyik képen ölelkezve állok a barátnőmmel. Emlékszem miket csináltunk. Akkoriban nem az számított, hogy milyen ruhákat viselünk, vagy hogy hol, milyen buli van, hanem, hogy ki tudja a másikat a legjobban megnevettetni. Gyönyörű idők voltak azok, amikor minden nap felmentem hozzá és játszottunk egészen estig. Soha sem unatkoztunk. Télen hóembert építettünk, vagy épp ráálltunk a befagyott medencére. Ha nyár volt kinn hintáztunk az udvaron, vagy róttuk a mellettünk lévő erdőt.

A következő kép, ami a kezembe akad az egy karácsonykor készült kép. Bementem a szobámba és izgatottan vártam, hogy a csengő megszólaljon és kirohanjak megnézni mit hozott a Jézuska a fa alá. Az ajándékozás után egy kis ideig játszhattam újdonsült játékaimmal a karácsonyi zene hangulatában, majd átmentünk a mamámékhoz és az egész család összegyűlve mulatott. Mindenki boldog volt.

A 3. képen az első kismedencémben fürdök. A keresztanyukám ott volt mellettem és a nénikém is nagy vidáman fröcskölt le. Ők ketten nagyon sokat voltak nálunk. Sok mindent csináltunk közösen. Mindig foglalkoztak velem. Emlékszem egyszer báboztunk is meg rajzoltunk a táblára. Meg nénikémnek volt egy vicces barátja, a Fefe. Na rajta egész nap nevettem. Nincsen semmi, ami ezeket a régi, vidám, különleges napokat vissza tudná hozni.

A negyedik képen összegyűlt apám baráti köre a gyerekekkel együtt. Mindannyian vidáman játszunk. Ugrándozunk a nagy medencébe, majd amikor kijövünk anyukáink köntössel fogadnak minket leterítenek egy pokrócot a földre és csemegét raknak mellénk.

Az ötödik képen egy átlagos este van. Fekszek apukámmal az ágyon és tévézek. Békés este a családom körében. Amikor lement a tv maci én vidáman két cumival a kezemben tértem aludni. Persze később már az Al Bundy után volt a lefekvés. Haha.

A hatodik kép. A nyaralás. Sok nagyon jó nyaralás volt. Ebből egy kép amikor egy ismeretlen strandon a hintán ülve barátommal és Józsival a német rokonunkkal hülyéskedünk. Nem emlékszem már rá, de nagyon vicces kép.

Aztán a nagy hegytúráról, amit mindig húsvétkor tettünk meg a család barátaival. Nincs róla kép, de ezt is nagyon élveztem. Hárman, Erik, Milán és Én jártuk az erdőket. Rengetek "kalandot" élve át. Velük mindig star warsosat játszottunk. Rengeteg időt töltöttünk akkoriban velük. Nagyon szerettem, mert nem úgy mentem oda, mint aki ismeri az egész szobát és leül internetezni, hanem úgy, mint akire egy újabb felfedezni való és rengeteg játék vár.

Meg aztán soha nem felejtem el, hogy a mamáméknál régen tyúkok és disznók voltak. Azzal mulattam az időt, hogy odakinn figyeltem őket. No meg persze játszottam Serivel a kutyájukkal, aki az idő tájt került mamámékhoz, hogy én megszülettem, így hát mondhatni együtt nőttünk fel. Megvédett és megóvott én meg helyette szerettem.

Amikor nem egyedül voltam mamáméknál, mert épp szülinap vagy búcsú volt akkor Kis Tomival, vagyis unokabátyámmal labdáztunk. Mindig bementünk a dédihez és elkértük a pöttyös labdáját.

És persze, ami soha nem felejtek el, hogy reggelente befeküdtem a fotelba, apám kezembe adta a kakaós kulacsot és míg ő készülődött addig én a slayer moont néztem betakarózva, a kakaót iszogatva. Szombaton pedig mindig korán felkeltem és a kölyök klubbot néztem és vártam, hogy mikor kezdődik a pokémon. Minden animét örömmel néztem, pedig nem is tudtam, hogy azok.

Ezeket az időket már soha többé nem kapom vissza, mert az idő múlik és mi vele együtt változunk, ahogy a napok is, de soha nem fogom elfeledni, hogy milyen vidám volt az a bizonyos gyerekkor az életemben.