A legelső karácsony.

"Az emberek erősebbek, ha másokért is élnek."

- Emlékszel? - fordult barátjához a szőke fiú.
Kezeiben egy hógömb volt, amit most odamutatott kócos, fekete hajú barátjának.
- Hogy emlékezne, hiszen már évek teltek el azóta a nap óta.- szólt csipkelődve a hosszú barna hajú lány, aki kakaóval kezében ledobta magát az egyik kanapén és nyugodtan szürcsölgetni kezdte.
- Mit gondolsz?- kérdezte a szőke fiú továbbra is barátját.
A fekete hajú szemlélni kezdte a mutatott tárgyat, majd lassan felrémlett neki az emlék. Ahogy maga elé bámult hirtelen benne találta magát ebben az emlékében. Egy hatalmas díszes fenyőfával szemben volt. A fa alatt rengeteg ajándék terpeszkedett. Odakinn már este volt s az ablakon csak a karácsonyfa fényei tükröződtek.
- Miii!? Hülyeee!- hallatszódott már is a megszokott ingerült hang.
A fekete hajú megfordult és látta, ahogy az előbb még a kanapén ülő barna hajú lány illúziója sértődötten belép a szobába.
- Hangos vagy, hülye nyúl!- szólt higgadtan a fekete hajú illúzió alakja és ő is belépett a szobába.
- Egy ostoba hógömböt vettél ajándékba neki a közös pénzünkből! Hülye, hülye, hülyeeee!- toporzékolt továbbra is a lány.
A távolban léptek hallatszódtak, amit a két veszekedő fél nem hallhatott. A valós fekete hajú viszont felfigyelt rá. A következő pillanatokban a szobába belépett szőke hajú barátjuk és nyugodtan elsuhant mellettük.
- Huuuuuh?!- kiáltottak fel egyszerre.
Mindketten megdermedtek. A szőke fiú viszont tovább sétált. A valós fekete hajú azt hitte a szőke észrevette, mert egyenesen felé ment, de a következő pillanatokban szellemként sétált át rajta barátja s ezt kissé megilletődve tapasztalta.
- Melyik lehet az enyém?- nézelődött a szőke fiú a karácsonyfa elé térdelve, mutató ujja tűnődve alsó ajkán pihent.
- Még nincs ott!- válaszolt gyorsan a barna hajú lány.
- De ott van.- cáfolta a mellette álló fekete.
Ebben a pillanatban a lány elordította magát és úgy látszott lecsapni készül a feketére. Ám mielőtt ez megtörténhetett volna mindketten azt vették észre, hogy a szőke mosolyogva rázogatja a hógömböt.
- Ez csodálatos.- mondta örömmel teli.
A barna és a fekete hajút mintha elárasztotta volna a béke. Arcuk szeretettel teli grimaszokat öltött. A fekete hajú saját maga illúzióját bámulta. Tudta milyen érzés volt látni barátja mosolygós arcát és azt hogy örül az ajándéknak. Aztán mindhárman megölelték egymást és ő ezt a pillanatot is örömmel nézte.
- Mindig együtt leszünk, örökre, és soha nem válunk el. Amíg ez a hógömb épp mi mindig itt leszünk egymásnak. Boldog karácsonyt.- szólt ünnepélyesen a szőke.
- Boldog karácsonyt.- szóltak barátai kórusban.
Ebben a tökéletes pillanatban az emlék tér ketté szakadt és végül apró darabokra széledt szét. A fekete hajú ismét a való világban találta magát. Megrázta a fejét, hogy magához térjen.
- Na mi az? Emlékszel?- kérdezte mosolyogva a szőke.
A barna hajú lány úgy tett mintha nem érdekelné a válasz, de füleit hegyezte s szemei oldalról rátekintettek.
- Igen. Azt hiszem emlékszem, hisz az volt az első karácsonyunk együtt.

Gyerekkor [ '90-es évek ]

Nézem a régi képeket és csak nevetek rajtuk. Úgy látszik, hogy azokban az időkben egy szomorú pillanat sem volt.

Az egyik képen ölelkezve állok a barátnőmmel. Emlékszem miket csináltunk. Akkoriban nem az számított, hogy milyen ruhákat viselünk, vagy hogy hol, milyen buli van, hanem, hogy ki tudja a másikat a legjobban megnevettetni. Gyönyörű idők voltak azok, amikor minden nap felmentem hozzá és játszottunk egészen estig. Soha sem unatkoztunk. Télen hóembert építettünk, vagy épp ráálltunk a befagyott medencére. Ha nyár volt kinn hintáztunk az udvaron, vagy róttuk a mellettünk lévő erdőt.

A következő kép, ami a kezembe akad az egy karácsonykor készült kép. Bementem a szobámba és izgatottan vártam, hogy a csengő megszólaljon és kirohanjak megnézni mit hozott a Jézuska a fa alá. Az ajándékozás után egy kis ideig játszhattam újdonsült játékaimmal a karácsonyi zene hangulatában, majd átmentünk a mamámékhoz és az egész család összegyűlve mulatott. Mindenki boldog volt.

A 3. képen az első kismedencémben fürdök. A keresztanyukám ott volt mellettem és a nénikém is nagy vidáman fröcskölt le. Ők ketten nagyon sokat voltak nálunk. Sok mindent csináltunk közösen. Mindig foglalkoztak velem. Emlékszem egyszer báboztunk is meg rajzoltunk a táblára. Meg nénikémnek volt egy vicces barátja, a Fefe. Na rajta egész nap nevettem. Nincsen semmi, ami ezeket a régi, vidám, különleges napokat vissza tudná hozni.

A negyedik képen összegyűlt apám baráti köre a gyerekekkel együtt. Mindannyian vidáman játszunk. Ugrándozunk a nagy medencébe, majd amikor kijövünk anyukáink köntössel fogadnak minket leterítenek egy pokrócot a földre és csemegét raknak mellénk.

Az ötödik képen egy átlagos este van. Fekszek apukámmal az ágyon és tévézek. Békés este a családom körében. Amikor lement a tv maci én vidáman két cumival a kezemben tértem aludni. Persze később már az Al Bundy után volt a lefekvés. Haha.

A hatodik kép. A nyaralás. Sok nagyon jó nyaralás volt. Ebből egy kép amikor egy ismeretlen strandon a hintán ülve barátommal és Józsival a német rokonunkkal hülyéskedünk. Nem emlékszem már rá, de nagyon vicces kép.

Aztán a nagy hegytúráról, amit mindig húsvétkor tettünk meg a család barátaival. Nincs róla kép, de ezt is nagyon élveztem. Hárman, Erik, Milán és Én jártuk az erdőket. Rengetek "kalandot" élve át. Velük mindig star warsosat játszottunk. Rengeteg időt töltöttünk akkoriban velük. Nagyon szerettem, mert nem úgy mentem oda, mint aki ismeri az egész szobát és leül internetezni, hanem úgy, mint akire egy újabb felfedezni való és rengeteg játék vár.

Meg aztán soha nem felejtem el, hogy a mamáméknál régen tyúkok és disznók voltak. Azzal mulattam az időt, hogy odakinn figyeltem őket. No meg persze játszottam Serivel a kutyájukkal, aki az idő tájt került mamámékhoz, hogy én megszülettem, így hát mondhatni együtt nőttünk fel. Megvédett és megóvott én meg helyette szerettem.

Amikor nem egyedül voltam mamáméknál, mert épp szülinap vagy búcsú volt akkor Kis Tomival, vagyis unokabátyámmal labdáztunk. Mindig bementünk a dédihez és elkértük a pöttyös labdáját.

És persze, ami soha nem felejtek el, hogy reggelente befeküdtem a fotelba, apám kezembe adta a kakaós kulacsot és míg ő készülődött addig én a slayer moont néztem betakarózva, a kakaót iszogatva. Szombaton pedig mindig korán felkeltem és a kölyök klubbot néztem és vártam, hogy mikor kezdődik a pokémon. Minden animét örömmel néztem, pedig nem is tudtam, hogy azok.

Ezeket az időket már soha többé nem kapom vissza, mert az idő múlik és mi vele együtt változunk, ahogy a napok is, de soha nem fogom elfeledni, hogy milyen vidám volt az a bizonyos gyerekkor az életemben.

Kicsi gyerek.

Tegnap még a talpadon állsz, aztán a földön találod magad könnyeket ejtve. Nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás akkor, amikor a talpadon kéne lenned. Egy segélynyújtó kezet vársz, de tudod most nincs itt senki. Nézz magadba. Ki is vagy valójában? Te vagy a szíved? Akkor örökre sírni fogsz. Te vagy az agyad? Akkor örökké négykézláb fogsz csúszni a földön. Hát akkor ki vagy te? Nézz mélyebbre. Fontos dolgokat fogsz találni, köztük egy kis gyermeket, ami hajdanán te voltál. Mond csak... Te tudnál haragudni arra a pici gyerekre, aki tehetetlenül tanul járni? Akkoriban sokszor elestél és minden alkalommal elszántan próbálkoztál felállni a földről. Soha nem zavart, hogy elestél, mert tudtad, hogy egy nap majd stabilan fogsz járni a lábaidon. Az a pici gyerek, aki tele volt erővel mind te vagy. Ne hagyd soha, hogy a benned lévő gyerek, aki megtanult egy maga állni a talpán elvesszen belőled, mert ha elveszted az már nem te leszel.

Kettétört csillag.*

"Amikor a lágy pasztel eget a szivárvány színei befestik az lesz az új kezdet jele."

_______________

Békés tájak, folyók és hegyek,

Még mindig itt állunk, mint gyerekek!

Vajon meddig megyünk el együtt kézen fogva,

Sétálva a tájakon mindenfelé sodródva?

Nem nézve soha vissza.

Előttünk mindig minden makulátlan tiszta.

Az utunkat járva fölöttünk ezer csillag van,

Ma is megkísérelünk elérni egyet, mert ez az egy közös célunk
ma.

Ha egyszer, majd elértük átöleljük, ahogy egykor egymással
tettük.

Öreg tájak, folyók és hegyek,

Mamár felnőttek vagyunk, nem gyerekek.

A csillagunk kettétörve pihen a kezünkben,

Szomorúan csillan meg szemünkben.

Egy nap talán még egyszer a ketté tört célunk fent fog ragyogni az
égen.

Talán azon az egyetlen egy napon megint minden szép lesz.

______________

:)

*

~Akár egy csillag, olyan voltál. Mosolyogni akartál, de csak ragyogni tudtál.~

Fantázia világ.

"Egy fantasy világban élek, mert utálom a valóságot ahogy van. 
És mikor kirúgnak a nagy, nagy fantáziavilágomból.
Nem tudom mit tegyek." - Tatiana

( Köszönöm Tati, már tudom mi a gondom.
Megpróbáltam színes ceruzákkal kiszínezni a világot,
de túl nagy volt, a ceruzák elfogytak... )

Én olyan voltam, aki mindig segített a kétségbeesetteken. Harcoltam az életükért. Meghallgattam őket. Ám többé ezt nem tudom tenni. Nem maradt egy csepp erőm sem. Nincs kedvem senkiért küzdeni. Nincs kedvem senkin segíteni. Mindenki oldja meg magának. Mindenki tanuljon a saját hibájából. Nagyon fáradt vagyok. Mindenen sírni tudnék. Hallgatok egy zenét, ami olyan semmilyen a számomra mégis elered a könnyem. Nekem ebből elegem van. Olyan nehéz mindennap felkelni, bemenni az iskolába és látni azokat a sok segélyt kiáltó lelkeket, akik olyan mélyre süllyedtek. Akik hétvégente csak az alkohol hatása alatt tudnak menővé és boldoggá válni. A legújabb tömeg divat szerint öltöznek. Szinte a hajuk sem különb. Lehet, hogy ezek az emberek értékesek? Ha hazamennek sírnak, mert elrontottak valamit? Ki tudja, hisz csak a maguk fajtákkal barátkoznak és ha egy olyan stílus közelíti meg őket, ami nem olyan mint ők, sőt egyedi, azt rühellik. Szánalmasnak tartják, hogy ő nem olyan, mint ők. Hogy ő felmeri vállalni magát. Hogy ő talán alkohol nélkül is tud boldog lenni. Hogy nem szív el minden egyes alkalommal azért egy cigit, hogy lássák a többiek mekkora beilleszkedett arc, aztán a végén mikor le akar szokni már túl késő...
  Egy fantázia világban menekültem, ahol nem csak arról szól az élet, hogy ki milyen menő, mennyit iszik, milyen buliban volt és ott mennyit hányt az alkoholmérgezéstől, meg mennyi pasival smárolt már életében, hanem arról, hogy mindegy ki vagy, akár hős is lehetsz. Mindegy milyen stílusú vagy, az emberek befogadnak, és bárhová mész is mindig barátokra találsz. Ahol az élet nem ugyan abból áll, mindig változik. Ahol kalandokat élhetsz át, ahol kifejezheted a kreativitásod. Egyszerűen csak, ahol kilépsz az unalmas hétköznapokból egy sokkal színesebb világba és végre nem más miatt csinálsz dolgokat, hanem magadért.

(... De tudod Tati, mindig vannak olyanok, akik rád mosolyognak és nyújtanak feléd újabb színes ceruzákat egy lépéssel előrébb lépve, hogy a fantázia valósággá váljon.)

Színeznél velem?

A legszebb éj.

A legszebb éj elérkezett. Az ég úgy tündökölt. Az elhaló fények a távolban színt festettek rá. Az arcomon érzetem azt a melegséget, ami áradt belőlük. Ha becsuktam a szemem akkor is láttam, hogy mennyire szép a part túl oldalán a tűzijáték. Fújt a szél, de igazán nyugodt volt az éj. A zaj, melyet hallottam olyan halk volt, hogy el sem ért a szívemig. Csak a lelkem érezte ezt a pillanatot. Csak ő tudta, milyen békét hozó ez a nap. Olyan közel éreztem magam a tűzijátékhoz. Mintha csak ott álltam volna felettük.Mikor kinyitottam a szemem tudtam mind ez illúzió volt, mégsem szomorkodtam. Álltam a teraszon és kinyújtottam karom a mozgó csillagok felé. Édes istenem, bár elértem volna őket.A legszebb éj véget ért és a nap a távolban ébredezett. Nem tudom, hogy meddig imádkoztam, de arra még emlékszem, hogy nem értem el a csillagokat, de mintha csak varázserő áradt volna szét az ujjaimból a csillagok felrobbantak a távolban és gyönyörű fényeket szórtak az égre. Azon gondolkodtam vajon milyen lehet tűzijátéknak lenni? Gyönyörű fénycsóvaként megszületni, felfutni az égboltra, ezer felé szórni színes fényedet, eltűnni a gondolatokban, majd emlékként újjászületni.

Tüzijáték.

Az éjszaka túl szép ahhoz, hogy ne oda kint sétáljak az óceán mellet. Tudod a város odabenn most túl zajos, én pedig nyugalomra vágyom. Gondolkodnom kell az életen. Akkor, egy pillanatra felrémlik a part túloldalán a tüzijáték, színes fénye és tükörképe a tengeren. Egy mosoly volt csak, amit adhattam ennek a csodálatos látványnak. Egy könnycsepp volt csak, amivel búcsúzhattam tőle. De amikor lehunyom szemem visszagondolok rá és megtartom emlékbe.

Gondolatok mélyén a hit jelképe.

Gondolataim mélyén a hitem és az álmaim jelképeként áll egy cseresznyefa. Növesztem, hogy minél erősebb legyen. Mindig vele vagyok, ha arra gondolok, hogy mit akarok elérni. Ám, az utamon, annyi hitetlen emberbe botlok, akik megmérgezik. Próbálnak elszakítani. Ha nem ölelném szorosan magamhoz kidöntenék könyörtelenül. De én szorosan ölelem, és nem hagyom, hogy elvigyenek tőle. A hitemtől messze én nem tudnék fát ültetni álmokból. Ott állnék üresen hit nélkül az utcán és azon gondolkodnék: Hol van az az erős lány, aki egy nap még annyi álmát látta megvalósítani? Hol hagyta a gondolatai mélyén lévő cseresznyefát, amit egykor növesztett? Még ott van, de a fát kivágták. Amit annyi ideig növesztesz egy pillanat alatt kit tudják dönteni és nagyon nehéz újra visszanöveszteni.

Kicsi, de nagy önhit. Nagy, de kicsi önhit.

Régen a mesékből építettük a gondolatainkat, de ma már a valóságból. És ha ma azt mondják neked, hogy az a köpeny láthatatlanná tesz valószínű, hogy nem hiszed el, mert mára felnőtté váltál és eltűntek belőled a mesékben látott csodák. Többé nem tudsz erős lenni, többé nem leszel a hős a felhők közt, és nem tesz láthatatlanná egy köpeny sem, mert kifogytál a hitből. Pedig lehet, hogy csak hinni kéne és a világod olyanná változna amilyet szeretnél, de te hiszel ebben a valóságnak nevezett dologban.
Mond csak összetudnád foglalni a gyerek korod és, hogy mik is valósultak meg? Amíg hittél benne és nem beszéltek le addig mindent, szinte mindent megvalósítottál. Mert gyerek fejjel a világ irányítható volt, de ma már túl sok mindent mondtak neked a felnőttek a világról ahhoz, hogy higgy magadban. Mindig azt hajtogatták: Nem vagy képes... Nem éred el... Nem vagy tudós... Az álmaid el érhetetlenek, és te ezt szépen elhitted. De mond miért van, hogy akik nem hallgatnak másokra elérik a céljukat? Ők a mai világ hősei, akik azt gondolják meg tudják csinálni és meg is csinálják. Ha egy magad alkottál volna véleményt és nem csökkentették volna a hited ma te is ott állnál, ahol ők, de ehelyett máshol állsz és csak gondolkodsz, hogy hol rontottad el. Talán pont itt...

Utazás. Hmm... (Indulás 2.)

Sötét éjszaka volt már nagyon nem is emlékszem olyan rég történ.
A hűvös szél érintette a kezemet, megremegtem, hol vannak már? Az út túloldalán a lámpa alatt vártam rájuk, a szemközti házban még égett a villany. Körülbelül, 10 perc elteltével ki nyílt az ajtó a villany elaludt és két a sötétbe burkolózó alak indult el felém. Na végre ideje volt már. Gondoltam magamban, hisz nem bukhatunk le, mert akkor mindennek vége. Amikor odaértek hozzám az egyikük a kezembe adta a táskáját és elhangzott a titkos jelszó PUSLI, ez egyben az álnevem is volt.
Elindultunk a sötét éjszakába a vonatállomás felé. A harmadik társunk habozott, majd még egyszer visszanézet és elindult utánunk.
Így történt hogy bőröndökkel a kezünkben mindent hátrahagyva elhagytuk ezt az országot egy szebb jövőt keresve (meg valami Aoi-t és Sasuke cosplayest.)
VÉGE
by: Ádi

Ti, kik a "végtelen" nevezetü tájat bámultátok

Nem tudom, hogy hogy is mondjam el. Ti vagytok az egyetlen, akikre örökké vigyáznék, hogy el ne felejtsem, mert ti vagytok az a biztos pont. Ha megkérdeznék milyen életet is akarnék én rátok mutatnék. Ti vagytok a csillag az égen, az egyetlen olyan világ, amiben szívesen eltévednék.

Útmutató nekem nem kell, én pontosan jól tudom milyenek vagytok. Ha rátok bízom magam ti nem hagyjátok soha, hogy feladjam. Pont ezért fogok olyan utat járni amilyet ti. Had menjek veletek, szükségem van rátok, hogy eltaláljak a biztos utat kikerülve veletek a végtelenbe. Soha nem akarom, hogy ez az érzés, ami azt jelzi biztonságban vagyok elmúljon, és egyedül maradni a sötétben.
Nem tudom, hogy hogy is mondjam el. Látom a mosolyotok, a hulló könnyeitek. Mondjátok meg kik vagytok, mert nem szeretném elfelejteni hova is tartozok. Csak egy tájat látnék, ha egy magam nézném, de ti azt mondtátok úgy nevezitek a végtelen, és megfogtátok a kezem. Már tudom, hogy milyen az mikor álmodok...
Honnan tudhattam volna ezt akkoriban, hogy nem álom?

Egy álom... 2

Emlékszem arra az álomra....emlékszem még arra a napra...
Arra a napra,ahol minden tökéletes volt...

Egy álom...
Ami soha nemfog véget érni...

Kora reggel volt.Kikeltünk az ágyból és kinéztünk az ablakon.Az ablakon túl,egy csodálatos látvány fogott meg.
Oda kinn az egész utca sorra tele volt hulló cseresznyefákkal.Csodálatos volt.Mindent beborított ennek a csodálatos virágnak a szirma.Minden elbűvölő.Közelebbről akartuk hát látni,ezért kimentünk.Annyira boldog voltam.Ahogy láttam,hogy számomra a legfontosabb személyek boldogok.Ahogy mi hárman előrementünk,észre vettem,hogy legjobb barátnőm lemaradt.Ő csak ott állt a küszöbön,és aggódva sétáltam vissza majd megkérdeztem,hogy mi a baj. Alig tudott valamit kinyögni és láttam,hogy szeme könnyezik. Azt felelte:-semmi, csak ami most előttem van azt láttam álmaimban is.
Énis...énis ugyanezt láttam álmaimban.Én szememben is megjelent egy könnycsepp,majd szorosan megöleltük egymást és ezt mondtam:- Induljunk. Hidd el, elérünk odáig és nem fogunk soha felébredni...
Ott álltunk a cseresznye fa alatt és mosolyogtunk.Ahogy láttam hogy szerelmem és két barátom mosolyog,egy leírhatatlan érzés volt bennem.Boldogság.

by: Kyraa

A hősök dolga nem az, hogy megmentsenek.

Amikor a hőst játszom mindenkit meg akarok megmenteni. Mindig mindekit ki akarok húzni a szarból, mert sokszor nem látják, hogy már milyen mélyen is vannak. És akkor mindig rámszolnak, hogy nem menthetem meg őket, mert nem szabályos. Ha egyszer nekik a mélyben kell lenniük és maguktól kell felmászniuk onnan én nem menthetem meg őket. Egy hős, aki nem tehet semmit, aki nem akadályozhatja meg a dolgokat... Lehet, hogy nemis vagyok hős? Lehet... Csak a magam hőse.
Holnaptól úgy fogok felébredni, hogy senkit nem akarok megmenteni. Hogy hagyom elsüllyedni azt, aki süllyed. Vajon helyesen teszem? Mindig ott marad az érzés, hogy a hőst kéne játszanom, de úgy látszik nem elég az, hogy én meg akarok valakit menteni, ha egyszer az az illető azt hiszi a magasba tőr, miközben süllyed a mocsárban...
Sétálok. Az emberek mosolyogva süllyednek körülöttem kivéve, akik felismerték, hogy süllyednek és most kínszenvedve próbálják magukat kihozni onnan, néhányan meg másznak felfele. Büszke vagyok, hogy ma énis megragadhatom a létrát és mászhatok felfele. A hösök, akik még nem jöttek rá, hogy mászniuk kéne, azok csak járják a végtelen utcákat, ahol az emberek süllyednek, hogy megmentsék őket. Egyszer ők is ráfognak jönni, hogy meg kell ragadniuk a létrát, mert nem menthetik meg őket, csak is kizárólag a maguk hősei lehetnek.

Egy álom...

Egy dallamra beindul az emlékezet és visszaemlékszünk arra a napra...

Arra a napra, ahol mindent tökéletes volt...

Egy álom...
Bár soha ne ért volna véget...

Kora reggel kikeltünk az ágyból és kinéztünk arra a csodálatos utcára a kerten át. Mosolyogtunk. Oda kinn az egész utca sorra tele volt hulló cseresznyefákkal. Olyan csodálatos volt. Elbűvölő. Az évnek egyetlen napján mindent beborít ezeknek a makulátlan virágoknak a halványrózsaszín szirma és akkor minden békében tündököl. Nem csoda, hogy közelebbről akartuk hát látni és érezni ezt a békét. Kimentünk. Ahogy két barátom, majd szerelmem előrement és kilépett a küszöbön előttem a gyönyörű tájba egy vidám festmény mutatkozott meg előttem. Az utca képe, amit azóta látok mióta egy álomban élek és a számomra három legfontosabb személy a világon, akik boldogok. Azt hittem nem létezik olyan, hogy tökéletes. Hogy mindenben van egy kis hiba, de ahogy abban a pillanatban rádöbbentem, hogy ebben a képben, ami pillanatnyilag előttem van nincs hiba egyszerűen könnyezni kezdem. Összetörtem és a szívem olyan boldog volt.

Barátnőm most visszafordult, hogy megnézze hol vagyok és látta, hogy még mindig ott állok a ház küszöbén könnyezve. Odajött hozzám és aggódva megkérdezte mi a baj, mire én alig tudtam kinyögni, hogy: semmi, csak ami most előttem van azt láttam álmaimban is. Erre láttam, hogy barátnőm szemében is megjelenik egy könnycsepp. Ő is észrevette, hogy benne van egy tökéletes pillanatban. Szorosan megöleltük egymást. A fiúk észre sem véve, hogy már csak ketten baktatnak előre mentek tovább, majd egy kis idő után megálltak és messziről odaintegettek nekünk, hogy igyekezzünk oda. Féltem, ha elindulok véget ér az álom. Féltem, hogy nem fogok elérni odáig. Hogy fel fogok ébredni. Kétségbeesett voltam. Talán barátnőm ezt megláthatta rajtam, mert megragadta a kezem és rámmosolygott.
- Induljunk. Hidd el, elérünk odáig és nem fogunk soha felébredni...

És elindultunk azon a gyönyörű, illúziónak tűnő utcán, egymás kezét fogva. Mindkettőn ott nyugvott a tűzpiros fonál, és soha nem szakadt el.

Tudod amikor egy dallamra beindult a képzeletem ott voltam...

Ott voltam, ahol minden tökéletes...

Egy képzelet, amire rátaláltam a saját valóságomban...

Vér jelezte a múltat.

Azon a napon, mikor elárultak…

Levegő dala szólt oda fent a tiszta égen. Olyan misztikus szólama volt, felidézte régről azt a napot. Egyedül nem mertem lépni, lépj hát velem, nézzünk fel az égre és tárjuk ki gondolatban a szárnyaink felé. Érzed, ahogy a levegő elrepít valahova? Nem létező virág illata bódít. A vér mely akkor pirosan csillant a nyári napfényben, már régen felszívódott. A szemed most csukd be. Levegő, énekelj tovább. Én most is felidézem, amit ők aznap tettek. Csöndben, visszagondolok rá és tudom, így felmereng majd az is ki a bosszúból éledt fel. Nincs itt most semmi, mi meggátolná létezését, de bosszúból szültem meg, így békével, kis késéssel, de elengedem.
- Szállj gyorsan el, míg a keleti szél sodor magával. Könnyem elkísér majd s a vérzés aznap eláll szívem mélyén…
Most, hogy így elszálltál a felkelő nap felé létezésed kitörlődött belőlem. A nap mely most vérzik biztosan egy rossz emléket életet, de kérem, én már soha ne emlékezzek.
Emlékek nélkül a világban ismeretlen céllal indulok nélküled, minden rendben. Ismertelek, és jól tudom most már nem vagy itt, de a látszatot soha nem hagynád cserben. Határtalan képzelő erő, színekben gazdag égi festmény. A titkot mit bennem őrzöl én már régen szabaddá engedtem, érts meg. Ne keresd fel, bosszúból élt és békével halt. Soha többé nem engedem, hogy vér folyjon, hidd el.
Fényes, gyönyörű égi határ, kérlek, tüntesd el nap felkeltét, aznap mikor újra eljő ne lássa már a bosszú színét. Kék tenger érint, és mi gondolatban becsukjuk szárnyaink, kinyitjuk szemeink.

3 "parancsolat"

Számomra 3 parancsolat van

1.Ne próbálj túl bölcsen élni...
2.Ne sírj, hisz helyesen élsz...
3.Ne hagyd, hogy félelemben vagy hazugságban élj, mert a végén gyűlölni fogod magad.

Kezdet.

Ébredj!

M i n d e n  e z z e l  k e z d ő d i k . . .

Itt kezdődik az élet.
Valaki halkan sóhajt és te felsírsz.
Születésedkor ha megkérdezett volna valaki:
- Miért Sírsz?
Valahogy így felelsz:- Mert idelenn vannak könnyek...

Azért kezdtem bele a blog írásba, mert elég össze-vissza vagyok és annyi mindent érzek, hogy jobb lesz ezeket leírni és így ítélkezni, hogy mi és ki vagyok Én.

Ebben a világban mindenki magával foglalkozik és ez így van rendjén,
hiszen te magad vagy, aki életed végéig kitart magad mellet.

Senki nem lesz, aki életed elején és végén is ott lesz,

egyedül a te hatalmas Éned, mely összement ebben a nagy világban.