ítélethirdetés a fejemben

Végítéletet hirdettek, de nem jelent meg senki. A bíró kivonult a teremből. Hallottam, ahogy elsírod magad. A fejemben visszhangzott a tér helyett. A szemeidből nehezebb könnycseppek hulltak, mint az ólom. Végül földetértükkor ólomvirággá nyíltak szét. Lábaimmal tapostam őket, amint én is kiértem a teremből. Éreztem, ahogy hátamnak szúrod tekinteted. Mégis csak volt időd bosszút állni, mert ahogy utolért, kettéhasadt a szívem. Nem adatott meg, hogy átláss rajtam. Meglásd sóvárgó lelkem, ahogy felmentést remél minden bűnünk alól. Talán meg sem érdemelted, ha nem ismertél ennyire. Mély, sötét, elátkozott helyet remélek neked, ha nem voltál tudatában annak, mennyire fájt. Ugyan akkor reménykedem, hogy nem hiszel a fejedben lévő gondolataidnak. 

Kint állok a folyosón, az ajtó bezáródik mögöttem. Mikor kerültél a másik oldalra? A kérdések kívül ragadnak, onnan kísértenek. Kegyes hazugságokkal áltatom magam, amint elballagok; csontjaim tartanak, de akkor miért érzem, hogy összeroskadok? A kettőnk között ragadt űr nem mondd el semmit rólunk, de mégis annál árulkodóbb. Veszélyesek voltunk és ezt neked kellett volna a legjobban tudnod.

ahogyan a nyarak teltek

Hirtelen szemeiden keresztül akartam látni a nyarat, minden érzéseddel, amiket kalitkákba zártál, melyek viharokká tornyosultak fejünk felett. Bőrödbe bújtam volna, hogy kiereszthessem azokat a madarakat. Furcsa mód tudtam, hogy egy másik világból elérlek és együtt sétálunk a sziklák felé. Meg volt a magunk nyelvezete, ahogyan a rokon lelkeknek. Néha követtél és néha én követtelek.  Belekényelmesedtem ebbe a táncba. 

Néha egyedül is végigtáncoltam a nap égette partokon, mert végül én mindig is eleresztettem a madaraim. A szemeimben aligha lett volna titok, folyton túláradtam. Nem úgy, mint alakod, melyről nem lehetett megállapítani, épp miért ül mellettem. Úgy tűnt, csak közösséget akar vállalni létezésemmel. Jött, hogy fejtegessem, mi céllal épül be világomba most éppen Ő. Összekevert neveink közelségünk bizonyítékát hordozta valami ködös előző életből. Mindketten figyeltünk, bármelyikünket is szólították. 

A nyár elfolyt, eltűnt a horizonton. Augusztusra már kiforrott milyen ízét, milyen illatát hagyja majd maga után ez a forró, szentimentális évszak.

Az Út.

 Azt gondoljuk, értjük az írókat és könyveiket, pedig csak a magunk világának megértéseiből fordítottuk le a szavakat. Úgy gondoljuk, megtaláltuk az igazságot, akár mások fordításain keresztül, csak mert hasonló tapasztalatok állnak mögöttünk. Pont ezért nincs semmi baj, ha irodalom órán nem értettél egyet a művi elemzések tartalmával és ugyan így jó az is, ha elfogadod a közös megegyezéssel létrehozott értelmezést. 

Az, hogy mit értünk meg a világból, önmagunk korlátairól mesél csupán. Ugyanis az igazság nagy kutatói talán hasonlóan vélekednek: nincs egy igazság, amennyiben minden igazság nem egy. Minden elme minden megértése csupán egy élettapasztalat eredménye. A nagy korlátok közt nevelkedettek korlátolt világnézetet fognak vallani és a szabadon eresztettek mindenben a szabadság korlátlan érzését fogják erősíteni. A hitünk megteremti majd a világunk, nem pedig fordítva. Leginkább gyerekkorunk kritikus, jól rögzült időszakait fogjuk újra és újra átélni mindenféle változatos formában. 

A gyerekek elképesztő képzeletvilágát és kíváncsiságát a felnőttek színesítik, vagy rontják meg. Nagy felelősség adatott a szülőknek ez által. Tőlük és környezetünktől függ kikké alakulunk. Épp ezért minden potenciál ott van minden egyes gyerekben. Végül a környezete teremt belőle valakit és ő tovább teremti a környezetét. 

Akinek nem adják oda a lehetőségek kulcsát, képes lesz azt gondolni, hogy csak egy út vezet az ő végső kimeneteléhez - a véletlenek sokasága. Aki azonban kulcsot kap, tudja, hogy a képzelet erősen vonzza a valóságot és fordítva. Épp ezért mondják, hogy a hatalommal felelősség is jár. Nem kívül kell uralkodni, hanem belül. 

Az írok mind felelősséggel vannak mások képzelete és hite iránt, mert létrehoznak általa különböző valóságokat, méghozzá nem is csupán a maguk értelmezésében. Végül akár egy értelmezés szerteszóródhat több különböző gondolatban és háborút indíthat el, melyikben is rejlik az igazság. Azonban még ha véletlenül meg is értettük az író valódi gondolatait, nem telhetünk el önmagunkkal. Hiszen végső soron a lényeg nem az igazság megértése, hanem hogy elfogadjuk annak minden egyes oda vezető útját, amint az a szereteten keresztül érkezik.