Emlékeztető.

 Nem szabad haragudnunk azokért a pillanatokért, amikor teljesen kétségbe voltunk esve. Amikor rossz döntéseket hoztunk. Amikor elutasítottunk valamit, csak mert nem volt elég erőnk hozzá, vagy ha elutasítottak. Végül minden értelmet nyer majd, ígérem. Ha visszanézed a képkockákat, pontosan a helyükre kerülnek a dolgok. Elfogják mesélni a történet tanulságát és rájössz, hogy soha nem vesztettél semmit. Minden egyes pillanattal növekszünk. Abban a pillanatban is, amikor vesztésre állunk, amikor úgy érezzük, hogy most nincs ennél mélyebb pont... ha nem kapunk levegőt sem a fájdalomtól. Ez mind csak a természetünk és a természet, ahogy éppen vihart kavar odakint, úgy odabent is szítja, mert valahogyan meg kell tisztulnia mindennek. A legnagyobb viharok szelet, esőt és villámokat szórnak. Előbb fénylik, aztán dörög és ebben a nagy káoszban fel sem fogjuk mekkora szükségünk volt kitombolni magunkból mindezt. Persze a viharnak mindig vannak áldozatai, veszteségei. Távoznak, akiknek nincs maradása. Azonban egy pillanatát sem fogod bánni, mikor elcsendesedik a vihar és újra rávetül a fény az előtted megnyíló, burjánzó tájra. Új színtér nyílik meg új szereplőkkel. 

Tudod, biztosan így kellett lennie. Vannak emberek, akik segítenek bezárni egy kört. Ezért mindig is hálával fogunk tartozni nekik, hogy betöltötték ezt a szerepet.

leleplezés

 Túl hangosan mondtam ki a gondolataimat, mindenki hallotta. Azon tűnődtem, vajon most mit gondolhatnak rólam? Nekik nincsenek effajta gondolataik? Én vagyok az egyetlen tisztátlan lény ezen a világon? Úgy éreztem, hogy ami belőlem árad, az belőlük is. Együtt voltunk benne abban a temérdek mocsokban, ami csak belőlem jött ki. Én voltam a közvetítője mindannyiunk belső forrongásának. Azonban mégis csak én voltam a központja, ezért mélyen szégyelltem magam. Sokszor, amolyan hirtelen nyári záporként erednek ki belőlem a szavak, meggondolatlanul, a semmiből. Rengeteg gyűlölet és megvetés hangzik el, torkomon keresztül ömlenek ki. Sosem gondoltam, hogy másokhoz képest tisztább a lelkem. Annak ellenére, hogy az alaptermészetemben a szeretet nyer teret magának abszolút mértékben, sokszor tudok méltatlanul, jellemtelenül és szánalmasan viselkedni. Gyakorolnom kell még hogyan maradjak meg teljes erőmben, anélkül, hogy elnyomnám magamat, vagy másokat. Mert egyenlőre vagy ezt vagy azt elnyomom, pedig egyik sem túl jó. Az utóbbi években vagy túlságosan harcoltam önmagam mellett, vagy túlságosan harcoltam önmagam ellen. Az út, amit járni szeretnék, rögös. Aki meg akarja találni a központját, folyamatos harcokat vív a szélső oldalakkal. 

Én csak azt kívánom, hogy többé ne legyek szóvivője a rengeteg haragnak és dühnek, amit magamban érzek és még is tudom, hogy el kell fogadnom a tökéletlenségem. Azonban meg fogom tanulni átfordítani ezeket az energiákat, hogy semmiképp se ragadjanak bennem. 

Most még egyszer nagy levegőt veszek és megbocsájtok magamnak, újra és újra.

üldöztetés

Egészen furcsa már, hogy valaha meg tudtál maradni világomban. Izgő-mozgóságod mindig is messzire sodort tőlem. S talán most, hogy a legnagyobb szükséged lenne valakire, elereszted a kezüket, hogy zuhanhass a megérdemelt sötétségbe. Valld be végre magadnak, hogy soha nem akartál megmentve lenni. Mindig is inkább az vonzott, hogy ki találd mi az, amiért szenvedhetsz. A 21. század népszerű hobbijává vált, köztük neked is, a teljes elveszettség látszatát kelteni. Mondanám, hogy veled együtt érzek, de mivel sosem akartad megosztani velem, tán méltóságod megőrzése miatt, így hát csak nézem. Vagyis többé már nézni se tudom, mert teljesen megfogyatkoztál, akár a fogyó hold. Nem vagy látóteremben, hiába nézlek a visszapillantóban, a holtteremben sem vagy. 

Biztos tisztában vagy vele, bár én persze kétlem, de tisztában kell, hogy legyél vele, ezúttal milyen messzire mentél. Már hiába próbálom felidézni bármilyen jó oldaladat is, azt hiszem nem maradt. Ilyen az, amikor az ember nem csak rossz, de nagyon rossz dolgokban. Engem nem könnyű elüldözni. Nem egy vad kutyát kell rám uszítani, hogy csaholva nyomomba eredjen, hanem több százat. Persze te gazdagon szeretted üldöztetni a prédáid. Kedvenceid mind fehér hattyúnak tűnt, majd éles fogakkal mart, ha közel ért. Nyíltan vak voltál rosszindulatodra és még sértett is.

Végül még sincs bennem harag.

De már nem hiszek benned - hogy ennél jobb lehetsz.