Fáradt őszi nap volt, de oda kint úgy tetszelgett, mint a nyár. Gyerekek játszottak a tóparton, futók vágtak át az erdőn. Én és a reménytelen vágyaim belemerültünk egy messzi táj szépségébe. Elkalandoztunk az isten háta mögött, fagyit nyalva, mintha forróság tombolna. Ringatóztunk egy dallamra, ami csak a mi fejünkben szólt. Úgy hangzott, mint egy száguldó kocsiban ülni, lehúzott ablakokkal. A szél erőszakosan belekap a hajakba. Ki igazgatja, ki beletörődik, de csak egy valaki élvezi igazán. Ő mindent megél olyannak, amilyen és széles vigyort villant. S már őt figyelik vágyaim, a suhanó táj érdektelenné lesz. Egy pillanatra beleszeretek az élet iránti szerelmébe. Abba a megtört mosolyba, mely zavart keltett szívemben. Azzal a pillanat el is tűnt, ahogy a dallam is elhallgatott fejünkben.
