v a d - s z e l e k

Kifújt a szél az ablakon. Akár a papírokat, könnyeden felkapott és kivetett, hogy azzal útjára eresszen. Én pedig csak nézni tudtam, hogyan száll megannyi emlékem szerteszéjjel a világba, megannyi szó, megannyi érzés. Csak nézni tudtam, miként a sors távolságot mér közénk. Utánad sem kiáltottam, búcsút sem kívántam mondani. Pedig tudtam, hogy életembe már nincs visszatérted, nem jő el új hajnalod. S még is madarak bölcsességével hallgattam. Álltam tovább tekintetemmel, ahogy eltűnsz a távolban, mosolyogva, mert már tudtam, hogyan kell elengedni.