Kíváncsi lennék, merre sodorna a szél téged, ha eleresztenélek. Oly messze mindentől, tőlem, tudom. A naplementében elmerülnél és eltűnnél. Könnyel búcsúznék tőled és ott lennél minden sóhajomban. Te lennél a nyárral visszatérő fuvallat, mely lágyan simogatja arcom. Emlékeztetnél minden szépre, s ugyan nem látnálak, valahogy felkavarnád szívem. A messzeségbe néznék és én is futni akarnék utánad. Mágnesként vonzanál, vinnéd magaddal lelkem. Valójában soha el nem hagynánk egymást, csak távolság kerülne testeink közé. S mond, mi az nekünk, hisz túl élnénk az időt is és végül újra eggyé válnánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése