Egészen furcsa már, hogy valaha meg tudtál maradni világomban. Izgő-mozgóságod mindig is messzire sodort tőlem. S talán most, hogy a legnagyobb szükséged lenne valakire, elereszted a kezüket, hogy zuhanhass a megérdemelt sötétségbe. Valld be végre magadnak, hogy soha nem akartál megmentve lenni. Mindig is inkább az vonzott, hogy ki találd mi az, amiért szenvedhetsz. A 21. század népszerű hobbijává vált, köztük neked is, a teljes elveszettség látszatát kelteni. Mondanám, hogy veled együtt érzek, de mivel sosem akartad megosztani velem, tán méltóságod megőrzése miatt, így hát csak nézem. Vagyis többé már nézni se tudom, mert teljesen megfogyatkoztál, akár a fogyó hold. Nem vagy látóteremben, hiába nézlek a visszapillantóban, a holtteremben sem vagy.
Biztos tisztában vagy vele, bár én persze kétlem, de tisztában kell, hogy legyél vele, ezúttal milyen messzire mentél. Már hiába próbálom felidézni bármilyen jó oldaladat is, azt hiszem nem maradt. Ilyen az, amikor az ember nem csak rossz, de nagyon rossz dolgokban. Engem nem könnyű elüldözni. Nem egy vad kutyát kell rám uszítani, hogy csaholva nyomomba eredjen, hanem több százat. Persze te gazdagon szeretted üldöztetni a prédáid. Kedvenceid mind fehér hattyúnak tűnt, majd éles fogakkal mart, ha közel ért. Nyíltan vak voltál rosszindulatodra és még sértett is.
Végül még sincs bennem harag.
De már nem hiszek benned - hogy ennél jobb lehetsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése