Egy álom...

Egy dallamra beindul az emlékezet és visszaemlékszünk arra a napra...

Arra a napra, ahol mindent tökéletes volt...

Egy álom...
Bár soha ne ért volna véget...

Kora reggel kikeltünk az ágyból és kinéztünk arra a csodálatos utcára a kerten át. Mosolyogtunk. Oda kinn az egész utca sorra tele volt hulló cseresznyefákkal. Olyan csodálatos volt. Elbűvölő. Az évnek egyetlen napján mindent beborít ezeknek a makulátlan virágoknak a halványrózsaszín szirma és akkor minden békében tündököl. Nem csoda, hogy közelebbről akartuk hát látni és érezni ezt a békét. Kimentünk. Ahogy két barátom, majd szerelmem előrement és kilépett a küszöbön előttem a gyönyörű tájba egy vidám festmény mutatkozott meg előttem. Az utca képe, amit azóta látok mióta egy álomban élek és a számomra három legfontosabb személy a világon, akik boldogok. Azt hittem nem létezik olyan, hogy tökéletes. Hogy mindenben van egy kis hiba, de ahogy abban a pillanatban rádöbbentem, hogy ebben a képben, ami pillanatnyilag előttem van nincs hiba egyszerűen könnyezni kezdem. Összetörtem és a szívem olyan boldog volt.

Barátnőm most visszafordult, hogy megnézze hol vagyok és látta, hogy még mindig ott állok a ház küszöbén könnyezve. Odajött hozzám és aggódva megkérdezte mi a baj, mire én alig tudtam kinyögni, hogy: semmi, csak ami most előttem van azt láttam álmaimban is. Erre láttam, hogy barátnőm szemében is megjelenik egy könnycsepp. Ő is észrevette, hogy benne van egy tökéletes pillanatban. Szorosan megöleltük egymást. A fiúk észre sem véve, hogy már csak ketten baktatnak előre mentek tovább, majd egy kis idő után megálltak és messziről odaintegettek nekünk, hogy igyekezzünk oda. Féltem, ha elindulok véget ér az álom. Féltem, hogy nem fogok elérni odáig. Hogy fel fogok ébredni. Kétségbeesett voltam. Talán barátnőm ezt megláthatta rajtam, mert megragadta a kezem és rámmosolygott.
- Induljunk. Hidd el, elérünk odáig és nem fogunk soha felébredni...

És elindultunk azon a gyönyörű, illúziónak tűnő utcán, egymás kezét fogva. Mindkettőn ott nyugvott a tűzpiros fonál, és soha nem szakadt el.

Tudod amikor egy dallamra beindult a képzeletem ott voltam...

Ott voltam, ahol minden tökéletes...

Egy képzelet, amire rátaláltam a saját valóságomban...