A viharral érkezünk, vagy mi vagyunk a vihar? Egy kérdés, amit fiatalabb koromban gyakran feltettem, de végül nem számított, amikor idegen emberekkel idegen országokban énekeltünk a tenger moraját túlüvöltve, vagy amikor sebesen bringáztunk le éjszaka a lejtőn. Ha van valami, amiért dobog a szívem, akkor azok az olyan pillanatok, amikor csak kóborlunk elveszetten a világban. Amikor semmink nincs, pont ezért minden a miénk.
Meg fogom találni a módját, hogy újabb és újabb őrültségeket tegyek. Nem fogok megpihenni, amíg úgy érzem mennem kell. Vágyom a kiszámíthatatlanság kellemes meglepetésére, a kalandokra, a hihetetlen találkozásokra, a fényekre és csillagos égre, a kábulatra, a kedves idegenekre.
Mond csak, te hogyan bírsz nyugton ülni? Hogyan, amikor annyi minden van, amit még nem tettél meg, amikor még annyi ember van, akikkel nem találkoztál, amikor még annyi pillanat van, amit nem éltél meg... hogyan, amikor az idő ilyen gyorsan telik? Tudod, én félek, ezért rohanok ennyire. Félek, hogy elszalasztok egy fontos pillanatot, csak mert én is nyugodtan ültem.
Meg fogom találni a módját, hogy újabb és újabb őrültségeket tegyek. Nem fogok megpihenni, amíg úgy érzem mennem kell. Vágyom a kiszámíthatatlanság kellemes meglepetésére, a kalandokra, a hihetetlen találkozásokra, a fényekre és csillagos égre, a kábulatra, a kedves idegenekre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése