Volt egy lány az osztályban. Folyton róla kérdezgettek.
- Az a lány, aki mindig fehérben jár és egy szót sem szól soha. Ismered őt?
- Igen, ismerem.
- Elég magának való teremtés. Úgy tűnik, mint aki a maga világában él.
- Igen, Ő ilyen.
- Vajon miért szeret magányos lenni? Én sose akartam egyedül lenni.
- Ő sem szeret. Valójában egész életében küzdött ellene, de sose tudta legyőzni...
- Hogy érted ezt?
- Tudod, volt valaki, akit szeretett, de az nem szerette viszont. Ezt tudván mindenhova felírta a magányos szót és bárhová járt is az egész világban csak a magányát látta. Hiába voltak, akik szerették, hiába voltak, akik figyeltek rá, Ő sosem vette észre ezt, így azt sem, hogy végül tényleg magányos lett. Számára nem változott semmi... akkor sem, mikor már nem beszéltek hozzá.
Az a lány az osztályban, a barátom volt.
- Az a lány, aki mindig fehérben jár és egy szót sem szól soha. Ismered őt?
- Igen, ismerem.
- Elég magának való teremtés. Úgy tűnik, mint aki a maga világában él.
- Igen, Ő ilyen.
- Vajon miért szeret magányos lenni? Én sose akartam egyedül lenni.
- Ő sem szeret. Valójában egész életében küzdött ellene, de sose tudta legyőzni...
- Hogy érted ezt?
- Tudod, volt valaki, akit szeretett, de az nem szerette viszont. Ezt tudván mindenhova felírta a magányos szót és bárhová járt is az egész világban csak a magányát látta. Hiába voltak, akik szerették, hiába voltak, akik figyeltek rá, Ő sosem vette észre ezt, így azt sem, hogy végül tényleg magányos lett. Számára nem változott semmi... akkor sem, mikor már nem beszéltek hozzá.
Az a lány az osztályban, a barátom volt.
Te vagy a saját démonod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése