- Hol vannak a barátaid?
- Nincsenek barátaim.
- Miért?
- Mert veszélyes önmagamra nézve. Amikor legutóbb volt egy, mindent megtettem érte. A végén előrébb helyeztem önmagamnál. Így ment ez évekig, míg végül el nem aludtam. Mire felkeltem abból a hosszas álomból, újult erőkkel arra eszméltem rá, hogy már nincs szükségem rá. Rájöttem, hogy magányosabbá tesz és elkeseredettebbé. Ez nem az ő hibája. Én vagyok ilyen típus.
- És akkor én? Én mi vagyok?
- Te? Te az én kedves gondolatom vagy. A belső hangom.
Aztán hallgattam tovább az esőt.