Lenni

A jelenlegi énem szeret reggelente egyedül kelni. Nincs is jobb érzés, mint Önmagammal ébredni, felhúzni a redőnyt, majd megcsodálni a napfelkeltét. Inni egy kávét, készülni a napra...

És megriaszt a gondolat, hogy mások szerint kéne lennie valakinek, akivel osztozom ezeken a reggeleken... minden egyes nap. Valaki, aki megtöri a reggeli csendet, amit igénylek. Valaki, aki figyelmet vár.

 Oh, nincs semmi gondom az emberekkel. Kellő távolságból, míg el nem foglalják a személyes szférám, lenyűgöz a létük, a kifejeződésük, de nem vonhatják el a figyelmemet egy életre. Nem egyszerűsíthetik és korlátozhatják le a világom. Márpedig megtennék, hiszen ők nem állnak készen rám.

Buddha szerint: "Amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeretjük." Itt nem az igaz szeretetről beszélt, ami folyamatosan bennünk van, hanem egy érzésről. Az érzések nem léteznek ott, ahová tartunk - a halálba. Ott annál sokkal csodálatosabb dolgok vannak.

Azt mondják, a szerencsések meghalnak, mielőtt tényleg meghalnának. Hátrahagyják a korlátolt szerepük, az identitásuk.

  Ha a jelenlegi énem beszélhetne és kifejezhetné magát szavakban, azt mondaná, Ő most pont e felé tart. Az estéim akkor tökéletesek, amikor a szobám ablakából kinézve leshetem a csillagokat. Olyankor kitágul a világom, elterjed mindenfelé és ellep mindent. Nem értem, hogy lehet valaki még is magányos, mikor Önmagával van. 

Amikor keresel valakit, Önmagadat keresed,
amikor lenni akarsz valakivel, elvesztetted a kapcsolatot Önmagaddal.