Szavaid nem tettek többé boldoggá. Figyelmed jelentéktelenebb volt, mint a kávézóba behallatszó külvilági zaj, mikor valakivel épp oly' elmélyülten beszélgetsz. Egy pillanat alatt elillant. Pedig mindig azt hittem, hogy te leszel majd a megmentőm. Hogy neked kell annak lenned, aki átkarol, mikor a lemenő napot nézem. Végül úgy tűnik a te lemezed is lejárt. Lassan elhalkult, majd senki nem vett le téged a bakelitről, én pedig hosszú ideig ott hagytalak pihenni. Azonban májusban lekerültél onnan és tán majd valaki egyszer újra hallgatja dallamaid, de én már soha többé. Hogy mit csinálok épp? Mint mindig most is kinézek az ablakomon. Némán bámulom a hegyeket, de közben valamilyen módon beszélgetünk is. Furcsa ez a nyakamba ömlő szabadság. A mély és tiszta lélegzetek. Az egész még olyan idegen, hiszen most üresen áll szívem kamrája. A lány, aki 23 éves kora óta csak szerelmes, most éppen azt tanulja, hogyan kell önmagáért létezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése