Szemeimbe napfény vetül. Reggel van és arra gondolok, hogy megint eltévedtem. Ismeretlen az ágy, az illatok és az, aki elvileg Én vagyok. De az a kócos alak még is visszamosolyog a tükörben. Úgy tűnik ezúttal magamba szerettem bele. Felöltözök, és elindulok, bele a világba. Tekintetem előtt elhomályosul a valóság és valami egészen más vetül elé. Talán színes képek, melyben fáradhatatlanul kergetem az olyan napokat, ahol szabad lehetek. Nem tudok elköteleződni egy valami mellett, ezért olyan szeszélyes a világom. Nem akarok és még nem is tudok gyökeret verni, így kinyílni se láthattak. Pedig biztos gyönyörű lehetnék...
És, mert mindig is külön fejezeteket szántam neked, arra gondoltam, teszek egy vallomást és elmondom, mennyire kiábrándulva érzem magam. Hogy mennyire nem kívánlak az életembe. Hogy mennyire fárasztó lehetsz mások számára is. Ah, de maradj ilyen, mert talán te ebbe szeretsz bele reggelente.
És, mert mindig is külön fejezeteket szántam neked, arra gondoltam, teszek egy vallomást és elmondom, mennyire kiábrándulva érzem magam. Hogy mennyire nem kívánlak az életembe. Hogy mennyire fárasztó lehetsz mások számára is. Ah, de maradj ilyen, mert talán te ebbe szeretsz bele reggelente.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése